Mi köze Berzsenyinek Napóleonhoz?

Közeleg a legnagyobb magyar ódaköltő, Berzsenyi Dániel 245-ik születésnapja, aki 1776. május 7-én Hetyén (ma Egyházashetye, Dunántúl) született, lutheránus, gazdálkodó, nemesi családban.
Örökségül a konzervatív nemesi szemléletet kapta, és hosszú szellemi utat járt be, míg a földhöz ragadt közegből kinőve, eljutott a felvilágosult eszmékig. Az ország egyik leghaladóbb iskolájába járt, a soproni Evangélikus Líceumba, de ekkor a tanulmányok még nem vonzották, később, autodidakta módon pótolta műveltégbeli hiányosságait.
Berzsenyire inkább az ókori görög-római költészet, elsősorban Horatius hatott. Horatius vol a klasszicisták eszményképe ő testesítette meg számukra a derűs sztoicizmust, az arany középszer filozófiáját, a  tartalmi-gondolati igényességet, a klasszikus fegyelmet, a racionalizmust. Berzsenyi két világ, a konzervatív nemesi és a felvilágosult művészi létben volt itt is, ott is „idegen”, de olyan eltérő szellemeknek volt a kedvenc költője, mint Széchenyi István, Kassák Lajos, Németh László, de kortárs költőink is szívesen idézik stílusát.

Egy másik és egy kerek évforduló majdnem ugyanazon a napon van, bár 45 évvel később, amikor 1821. május 5-én, több mint 8000 kilométerre Párizstól, egy óceáni börtönszigeten elhunyt Bonaparte Napóleon, akinek lábai előtt alig tíz évvel korábban egész Európa hevert. Egyszerre hódító és reformáló, akit vagy csodáltak, vagy gyűlöltek. A francia forradalom és az azt követő napóleoni háborúk megváltoztatták Európa arcát, igy Napóleon megítélése is nagyon különböző, változó.
Napóleon egyben a 19. századi irodalom- és gondolkodástörténet egyik központi alakja is, lsd. pl. francia karrierregények, Tolsztoj, Dosztojevszkij. Az értékelés egyben alkalom a   költők számára világképük, történelemszemléletük, emberképük kifejtésére.

A XVIII-ik század végi események (a francia forradalom, Napóleon üstököshöz hasonló, felfelé ívelő karrierje) Berzsenyit sem hagyták érintetlenül. Napóleonnal szimpatizált eleinte, csodálta az uralkodót és hadvezért, de csalódott benne. A Napóleonhoz irt vers keletkezésének dátuma is meghatározza a költői személetmódot. 1814. május elején száműzték Napóleont Elba szigetére és ez az esemény ihlette Berzsenyi elítélő epigrammáját (alapvonása: rövid és tömör), lsd. írásunk végén. Nem verselemzést szeretnénk irni, mindössze az érdekes történelmi eseményeket és Berzsenyi Napóleonhoz írt költeményének előzményeit és megírásának körülményeit egymáshoz közelebb hozni, a Magyarországgal is kapcsolatos sokak számára ismeretlen összefüggéseket is bemutatni.

Berzsenyi szerint Napóleon jelentősége az, hogy fölismerte és utat nyitott a „kor lelkének”, a népek szabadságvágyának. Ez a felismerés juttatta olyan hatalomhoz, mely által az emberiség sorsának irányítója lehetett („a szent emberiség sorsa kezedbe került”).

Bukásának szükségszerűségét foglalja össze: Napóleon a történelem, a „kor lelke” szolgálata helyett a népektől kapott felhatalmazást saját kényére használta. A költemény a magasság-mélység dimenziójában értelmezi a francia uralkodót és hadvezért, a felemelkedés és bukás kettősségében. Berzsenyi szemléletmódját az egyértelmű értékelés és ítélkezés jellemzi: az emberi nagyságot a történelem szolgálata és nem kihasználása adja. Az epigrammák címadása előlegezi a beszédmódot – a Napóleonhoz (episztolát idéző cím) közvetlenül fordul a címzetthez.

A francia forradalom (1789) gyökeresen megváltoztatta és megosztotta Európa politikai és gazdasági térképét. Élesen szembekerült egymással az új és a régi világ: a kapitalista, polgári demokrácia és a feudális, főleg kelet-európai társadalmak.

A „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” jelszava az európai demokratákszámára a felszabadulás reményét, a feudális uralkodóknak pedig a lázadó néptől való rettegést hozta. Bár a francia forradalom véres diktatúrába torkollott, a szabadság szelleme kiszabadult a palackból, a felvilágosodás eszméinek már nem lehetett gátat szabni, csak erőszakkal.

Batsány János, a kor kalandos életű magyar költője leghíresebb versét 1789-ben, a francia forradalom évében írta, amiért a bécsi titkosrendőrség állandóan szemmel tartotta. Akárcsak Kazinczy Ferenc, a jakobinus szervezkedés gyanújával ő is raboskodott Kufsteinben, majd szabadulása után Bécsben élt. 1809. május 15-én Napóleon kiáltványt (schönbrunni kiáltvány) intézett a magyar néphez, amelyben a Habsburg-elnyomás elleni felkelésre szólította fel az országot. Mivel a kiáltványt Batsányi fordította le magyarra, Párizsba menekült, ahol Napóleon kegydíjából élt. Bonaparte bukása után letartóztatták, és Linzbe száműzték feleségével, ott is halt meg.

„Magyarok! Eljött azon szempillantás, melyben visszanyerhetitek régi függetlenségteket. […]  Szerezzétek most vissza nemzeti lételeteket; legyetek ujra, a kik valaha voltatok! Válaszszatok királyt magatoknak, olyan királyt, a ki érettetek országoljon, a ti hazátoknak kebelében, ti közöttetek lakjék, és a kit a ti polgártársaitok és katonáitok vegyenek körül! Gyülekezzetek azért össze Rákos mezejére, őseitek szokása szerint; tartsatok ott nemzeti gyűlést és adjátok tudtomra végzéseiteket.” (részlet)

A nemzeti királyság ígérete végül nem nyerte el a nemesség támogatását, érdeklődés híján pedig Napóleon hamarosan fel is adta tervét.

Napóleon is megosztotta Európát. Mivel a francia forradalom örökösének hirdette magát, sokan a haladás jelképét látták benne, aki majd a szabadság zászlaja alatt felszabadítja és egyesíti az európai nemzeteket. Amikor azonban császárrá koronáztatta magát, megtagadta a köztársaság eszméjét, hódító háborúival pedig sokakat elriasztott az egyesült Európa gondolatától.

Magyarországon a 19. század első fele a reformkor és a szabadságharc időszaka, míg a későbbi évtizedeket a kiegyezés és az azt követő robbanásszerű gazdasági és társadalmi fejlődés fémjelezte. A század eszméi és küzdelmei közepette született meg a mai magyar nemzet.

A napóleoni háborúk egyetlen a Magyar Királyság területén lezajlott ütközete, a „győri csata” (vagy „kismegyeri” csata) – Kismegyeren, 1809. június 14-én, egyben az utolsó olyan összecsapás, amelyben a magyar nemesi felkelés hadai vettek részt. Bár a minőségbeli, létszámbeli és vezetésbeli különbségek miatt kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a franciák fölényben vannak, ám Laval Nugent vezérőrnagy téves felderítési adatai miatt jelentősen alábecsülték a francia sereg létszámát. A csatát az osztrák vezetés sorozatos tévedései kísérték végig, és a francia minőségi és számbeli fölény végül a Habsburg sereg vereségéhez vezettek. Ennek eredményeként a nemesi hadat Székesfehérváron feloszlatták, és ezután többet nem került sor nemesi felkelésre. A vereség nagy lélektani hatást gyakorolt az országra.

A bécsi udvar igyekezett a hadvezetési hibákat eltussolni és a vereséget a nemesi felkelők megfutamodásának számlájára írni. Az inszurgensek (nemesi felkelők) bűnbakká tételének másik fontos oka az volt, hogy az osztrákok el akarták kerülni egy erős magyar hadsereg létrehozását (a nemesi felkelőkből), hiszen ez érdekeiket veszélyeztette volna. A bécsi udvar kritikus szemlélete egybevágott az ellenzék, a későbbi reformerek érdekeivel, akik az inszurrekciót elavult és felesleges intézménynek tartották, a feudális kiváltságok elleni harc részeként. Ennek oka az volt, hogy a magyar nemesség tagjai arra hivatkozva élveztek adómentességet, hogy ők a vérükkel adóznak („vitézlő nemesség”). Petőfi Sándor „A nép nevében” című versének köszönhetően az eset „győri futás”-ként híresült el, és az évek folyamán legenda szövődött köré, holott a témával foglalkozó történészek mind úgy vélik, a magyar nemesek vitézül harcoltak, de gyenge felszerelésük és a rossz hadvezetés miatt törvényszerű vereséget szenvedtek Európa legmodernebb és legjobban vezetett hadseregétől.

A XIX. században Napóleon szerepe vitatéma volt az irodalomban is – példa arra, aki elítélendő, mert visszaélt uralmával. Bukásának oka végül az lett, hogy a nép szabadságvágyát, saját akarata alá vetette.

Ime az 1814-ben irt Berzsenyi-epigramma:

NAPOLEONHOZ
Nem te magad győztél, hanem a kor lelke – szabadság,
Mellynek zászlóit hordta dicső sereged.
A népek fényes csalatásba merűlve imádtak,
S a szent emberiség sorsa kezedbe került.
Ámde te azt tündér kényednek alája vetetted,
S isteni pálmádat váltja töviskoszorú.
Amelly kéz fölemelt, az ver most porba viszontag:
Benned az emberiség űgye boszulva vagyon.

A napóleoni történet vége:
Napóléon 1814. április 11-én lemondott a trónról, a győztesek pedig száműzték őt a mediterrán Elba szigetére. Háromszáz nappal később megszökött, visszatért Franciaországba és újabb hadsereget emelt. De 1815 júniusában a császár régi ellenségei, a hetedik koalíció élén álló Blücher és Wellington végül és végérvényesen megverték Napoléont a waterloói csatában.
1815-ben a brit kormány ezúttal a sokkal távolabbi, britek által birtokolt dél-atlanti szigetre, Saint Helenába, (Szent Ilona) jelölte ki Napóleon száműzetésének helyszínéül, ahol 1821. május 5-én halt meg. Napóleon elhunytához hozzájárult, hogy az utolsó évben az orvosaitól kapott gyógyszeres kezelés miatt a szervezetében levő arzén olyan anyagokkal keveredett, amelyek sietették halálát. Az orvosok nyilván nem is tudták, mi Napóleon igazi baja, így a császár a többnyire hashajtóval történő kezelésektől súlyosan megviselten, megtörve és fizikailag teljesen összeomolva hunyt el, 1821-ben.

Források és többet itt:
A győri csata
A magyar felvilágosodás költői – Berzsenyi és a a többiek
Berzsenyi összes versei
Napóleon kiadja schönbrunni kiáltványát
Oktatás – életrajzok (Berzsenyi)
Napóleon (utolsó) 6 napja bukása előtt
Napóleon francia császár