A Varga Ottó által szerkesztett Aradi vértanúk albuma 1893-as, negyedik kiadásának borítója

Az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk kultusza és legendája már aznap elkezdődött, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a kivégzés helyére a gyászolók. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helyiséget bezártak.

A vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor, vagy emlékmű felállítására csak a kiegyezés után lehetett gondolni. Barabás Béla jogász, volt országgyűlési képviselő 1929-ben megjelent emlékirataiból ismert, hogy édesapja volt az első, aki egy kiszáradt eperfát és egy keresztet vitetett ki a kivégzés helyszínére. Az eperfa 13 ágára ragasztott cédulákra írták fel a tizenhárom vértanú nevét.^[1] 1871-ben a vértanúk emlékének ápolását felvállaló Aradi Honvédegylet egy emlékkővel helyettesítette a kiszáradt eperfát. A vesztőhelyen ma látható obeliszket Haeffner Ernő, a győri 48-as Honvédegylet jegyzője kezdeményezésére 1881-ben állították fel. Az 1932. évi ásatások során sikerült agnoszkálni azoknak a honvéd főtiszteknek a maradványait, akiket a bitófák tövébe temettek. A kivégzés tényleges helye eszerint a Maros egyik hídjától 250 méterre volt.^[2] Miután 1867 júniusában létrehozták az első szoborbizottságot, végül 1890-ben egy emlékművet is avattak Arad városában.^[3] Az aradi „Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeuma” az egyik legjelentősebb magyarországi szakgyűjteménnyé vált.^[4]

Október 6-át a magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá, az aradi vértanúk emléknapjává nyilvánította Magyarországon és a magyarok által lakott területeken.^[5]

Megjegyezzük: A kivégzett vértanúkon kívül még sokan szenvedtek: “kis” híjàn kivégzéssel, életfogytiglani börtönbüntetéssel, teljes vagyonelkobzàssal és más retorziókkal.

Családunkból többen is így jártak, mint pl. Berzsenyi Lénárd huszár ezredes is, akit eredetileg golyó általi halálra ítéltek. Az olmützi fogságban megfestette rabtársai képeit, melyek a szabadságharc legnagyobb arcképcsarnokát képezik.

Forrás: Az aradi vértanúk emlékezete