Balaton 2018: Kékszalag vitorlásverseny

Az első csütörtök este, az utolsó szombat reggel fejezte be az idei Kékszalagot

A rajthoz álló és a beérkező hajók száma is rekordot döntött, a befutók száma magasabb volt, mint 2017-ben. Ennél több hajó távolsági vitorlásversenyen Európában csak a svájci Bol d’Or Mirabaud-ra nevezett 1990-ben, ahol 684 hajó indult el.

A csütörtök reggeltől szombat reggelig tartó vitorlásversenyen az indulóknak 48 óra alatt kellett teljesíteniük a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred közötti, több mint 150 kilométeres távot. A gyenge szélben zajló versenyt a svájci Rodolphe Gautier vezette és Christophe Peclard kormányozta Safram tette meg a leggyorsabban, 12 óra 40 perc 31 másodperc alatt.

A Christophe Peclard kormányozta svájci Safram futott be elsőként a balatonfüredi célba csütörtökön késő este.

Másodikként a Prevital ért célba – fedélzetén a tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkassal – 13 óra 1 perc 40 másodperces idővel. A harmadik a verseny csúcstartója, a magyar fejlesztésű Opel Fifty-Fifty lett Józsa Mártonnal, 13 óra 27 perc 18 másodperces teljesítménnyel. Mögöttük a beérkezési sorrend ez volt:

  • a The Red/Quantum Hungary Rauschenberger Miklóssal,
  • az MKB Extreme Sailing Team Kaiser Kristóffal,
  • a RedBull 40 Roman Hagarával,
  • az IRF Váradi Szabó Jánossal,
  • a Black Jack Roland Gäblerrel,
  • a Sporttech Jedi Business Czégai Péterrel
  • és az RSM2 Vándor Róberttel.

A legjobb egytestű hajó az Oroszlán Péter vezette Principessa lett, amely több mint 16 és fél óra alatt teljesítette a távot. A leghosszabb ideig versenyző hajó, a Végrehajtó 46 óra és 43 perc alatt ért körbe a Balatonon.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára 50. Kökszalagközölte: minden várakozást felülmúlt a jubileumi Kékszalag. A verseny a szövetség szerint jó alapokat ad a vitorlázás, a vitorlásturizmus és a balatoni idegenforgalom további fejlődéséhez.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüredről induló, több mint 150 kilométeres tókerülő verseny teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre. A Kékszalagot tavaly Litkey Farkas a Festipayjel 10 óra 5 perc 17 másodperces idővel nyerte, a verseny abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot.

MTI, kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Forrás:  50. Kékszalag

A Christophe Peclard kormányozta svájci Safram futott be elsőként a balatonfüredi célba csütörtökön késő este.

A jubileumi Kékszalagon rendkívül gyenge szélben haladt a mezőny, a Safram – az egyelőre még nem hivatalos adatok szerint – csütörtök este 21 óra 40 perckor ért célba.
A Safram kormányosa, Christophe Peclard, a legénység tagjai Rodolphe Gautir, Fabien Froesch, Fabian Racloz KF, Nils Palmieri és Antoine Lauriot Prerost.
Másodikként a tizenháromszoros Kékszalag-győztes, a címvédő kormányos Litkey Farkas vezette Prevital ért célba 22 óra 01 perckor, Litkey mellett Bartos Zoltánnal, Lovas Zsolttal, Lepp Gyulával, Tóth Róberttel és Oroszlán Gáborral a fedélzeten.

A harmadik a magyar fejlesztésű, kétárbócos katamarán, az Opel Fifty-Fifty lett. Józsa Márton kormányos hajója Kelemen Tamással, Lukáts Csabával, Adorján Csabával, D’albini Andrással, Németh Áronnal és Majthényi Mátyással 22:27-kor haladt át a célvonalon a szervezők tájékoztatása szerint.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, melyet 1934-ben rendeztek meg először. A Balatonfüredről induló 155 kilométeres tókerülő verseny teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre. Az idei, 50. Kékszalag Erste Nagydíjon minden eddiginél több, 682 hajó állt rajthoz.

A Kékszalagot tavaly Litkey Farkas a Festipayjel 10 óra 5 perc 17 másodperces idővel nyerte, a verseny abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot.

(MTI Fotó: Jánossy Gergely)

Forrás: Elvitték a szalagot