Szilveszter éjjele
A Magyar Országgyűlés 2020 decemberében határozatban döntött arról, hogy a 2022–2023-as évet Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánítja a költő születésének (1823. január 1.) kétszázadik évfordulója alkalmából, mely immár véget ért.
Még egyszer őrá emlékezünk.
A szilveszteri éjszaka mindig titokzatos.
Az időben valami olyasmihez érünk, aminek hirtelen vége lesz.
Ez semmi máshoz nem hasonlítható.
Vége lesz, de úgy, hogy azonnal folytatódik az újjal.
Veszteség nélkül.
Vagy csak egy kicsivel, azzal, hogy elfogyott a pezsgő.
Petőfi elég közelről szemlélte 1847 Szilveszter éjszakáját és többek között a „család“ gondolata is fölmerült ezen az éjen, nem tudva, hogy a sors más pályát eszelt ki számára a következő évre.
Tervezzünk mi is merészen, és majd meglátjuk, mi történik majd a jövő évben, remélhetőleg több szerencsénk lesz, mint Petőfinek volt.
Addig is, áldott, boldog új évet kivánunk minden Olvasónknak!
Petőfi Sándor – Szilveszter éje 1847-ben
1
Hej, vannnak ma számadások!
Háziasszony, házigazda,
Mit bevett és kiadott az
Év folytában, összeadja.
Vizsgálják a pénzes erszényt,
Mennyi volt benn s mennyi van még,
S törlik le a verítéket,
Mellyel azt a pénzt szerezték.
Feleségem, lásd, milyen jó,
Hogy minékünk nincsen pénzünk:
Nem piszkoljuk be kezünket,
S nem csorog a verítékünk.
Amazoknak a ládáik,
Minekünk szíveink telvék…
Az milyen szegény gazdagság!
Ez milyen gazdag szegénység!
2
Még csak egymagam valék
Tavaly ilyentájban,
Az idén már kettecskén
Vagyunk a szobában.
Furcsa lesz, ha már ez egy
Darabig majd így mén:
Esztendőre hármacskán,
Azután négyecskén.
3
De félre, félre a tréfával,
Hisz beteg mellett állunk;
Beteg, haldoklik az esztendő,
Ez a mi drága kedves jóbarátunk…
Fonjunk áldásból líliomfüzért,
Megkoszorúzni haldokló fejét.
Ő adta össze kezeinket,
Válhatlanúl, örökre,
Ő szállitá föl lelkeinket
Nem ismert és nem sejtett örömekre…
Fonjunk áldásból líliomfüzért,
Megkoszorúzni haldokló fejét.
Az a kevés bú, mit koronként
Szivünkre rácseppente,
Nem keseríté boldogságunk,
Sőt azt még sokkal édesebbé tette…
Fonjunk áldásból líliomfüzért,
Megkoszorúzni haldokló fejét.
Haldoklik ő, már csak néhány halk
Szívdobbanás van hátra,
S az örök éj borúl e szemre,
Mely boldogságunk hajnalfényét látta…
Fonjunk áldásból líliomfüzért,
Megkoszorúzni haldokló fejét.
4
Az esztendőnek a halála
Oly ünnepélyes egy halál!
Ilyenkor minden jobb halandó
Elzárkozik, magába száll,
S nem hogy barátnak, hanem még az
Ellenségnek is megbocsát,
És ez valóban nagyszerű, szép;
De én is így tegyek-e hát?
Csak a zsarnok s a szolgalélek,
E kettő az én ellenem,
S én zsarnokoknak s rabszolgáknak
Bocsássak meg?… nem, sohasem!
Az isten ítélőszékénél,
Még ott sem mondok egyebet:
“Hogysem ezeknek megbocsássak,
Inkább elkárhozott legyek!”