Payr Sándor

1payr2Payr Sándor, lelkész
(1861 – 1938)

Payr Sándor 1861 februárjában Pápán született. Bár iparoscsalád leszármazottja volt, lelkész nagyapjának szellemisége nagy szerepet játszott abban, hogy ő is ezt a hivatást választotta. Pápán járta iskoláit. Teológiai tanulmányait Sopronban és Bázelben végezte. Karsay Sándor püspök avatta lelkésszé.

Előbb fél évet Sárvárott, majd egy éven át Győrött szolgált. Nyolc éven át lelkészkedett a Fejér megyében lévő Pusztavámon. Történeti kutatásai és felkészültsége miatt már ekkor is többször hívogatták teológiai tanárnak – rövid ideig tanított is Sopronban -, de ő mégis inkább a lelkészi hivatás mellett döntött, és a teológiai előadói lehetőséget visszautasította. (Bár az anekdota szerint azért hagyta ott a pulpitust, mert diákjai közül egyesek nem figyeltek rá, ő pedig a tudományos munkát ennyire nem becsülők számára nem óhajtott tanítani; ám a fő ok sokkal inkább az volt, hogy még nem érezte magát elég felkészültnek a tanítói pályára.) 1895-től 3 éven keresztül a püspöki titkári tisztet töltötte be. 1899-től a Teológia katedrájára állt mint kedves területének, az egyháztörténetnek tanára.

A soproni teológiai kar megszületését követően, 1923. augusztus 27-től az egyetemi fakultás nyilvános rendes tanára volt 1930-ban történt nyugdíjba vonulásáig. Ebben az időben már az sem tántorította el a teológiai oktatástól, hogy 1916-ban többen őt óhajtották Gyurátz Ferenc utódjának a püspöki székbe. Nem vállalta. Doktori disszertációt ugyan nem írt, de a debreceni református hittudományi kar kiemelkedő munkássága miatt 1929-ben a tiszteletbeli teológiai doktori címmel tüntette ki. Nyugdíjazása után is aktív történetíró és kutató munkát végzett, mellyel az utókor számára felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot teremtett. Pápán hunyt el 1938. január 30-án, de teste Sopronban pihen.

Írói és kutatói tevékenysége elsősorban a Dunántúl története, a gályarabság kora, illetve a XVIII. század egyháztörténete felé irányult, melyben komoly figyelmet fordított a politikai, társadalmi és kultúrtörténeti összefüggésekre is. Legnagyobb munkáihoz, az “Egyháztörténeti emlékek” (1910) és a 932 oldalas, 1522-1647 közötti eseményeket leíró “A Dunántúli evangélikus egyházkerület története, I. kötet” (1924) című könyveihez elsősorban régi egyházi magángyűjtemények és a Nemzeti Múzeum kézirattárának anyagát dolgozta fel.

A lelkésznemzedékek tanítása mellett hatalmas kutatómunkával, hangyaszorgalommal és a levéltári anyagok feldolgozásával mélyedt el a magyar evangélikusság és a vallásos énekes költemények történetében, vizsgálatában. A magyar evangélikus lelkészekről és lelkészi dinasztiákról, így a Nádasdyakról, a Zvonaricsokról, Kollonicsokról és Zinzendorfokról, az Ostffyakról és a Perlakyakról is írt monográfiákat.

Forrás: http://www.perlakycsalad.hu/?q=node/32