Vannak dolgok, amelyeket megszokottságukban annyira természetesnek.veszünk, hogy nem is jut eszünkbe gondolkozni rajtuk. Igy vagyunk Petőfi Sándor nevével is.
Mindenki tudja, hogy eredetileg Petrovicsnak hívták, de jóformán még az irodalomtörténet sem firtatta ennek a névváltoztatásnak a létrejöttét. A Petrovics-család felvidéki származású s állítólag 1667-ben kapott nemességet I. Lipóttól, bár vannak, akik kétségbe vonják, hogy a költő ennek a nemes ágnak leszármazottja. Kevésbbé ismert az az érdekes tény, hogy a család eredeti neve Petrovicz. Még Petőfi apja is Petrovitznak, Petrovicznak írja nevét kezdetben a kiskőrösi számadásokban, bár az aszódi házassági anyakönyvben, 1818-ból Stephanus Petrovitsot találunk. 1823-tól kezdve Petrovitsnak, Petroviesnak nevezi magát a költő apja. Ez a változós állítólag a kiskőrösi jegyzőnek, Raksányi Józsefnek tulajdonítandó, aki ezt a „magyarosabb” alakot ajánlotta. A -vics végű, szerb hangzású alak miatt gondolták sokan Petőfit rác vagy szerb eredetűnek.

A név írott alakjának állandóságával tehát nem sokat törődtek akkoriban. Jellemző ez a múltra. Történelmi nagyjaink nevét, sőt aláírását különböző alakban találjuk a régi okiratokban. (Elég a Balassa – Balassi-vitára utalnunk.) Csak a XIX-ik század elején tiltják meg királyi rendeletekkel a nevek önkényes elváltoztatását.

A költő ifjúságából származó okmányok is eltérően őrzik meg nevét. A kiskőrösi evangélikus egyház születési anyakönyvének első bejegyzése az 1823. évben január 1. kelettel: Alexander, parentes Stephanus Petrovics et Maria Hrus. De már a kecskeméti evangélikus elemi iskolában 1828 májusában Alexander Petrovits néven írják be a gyermeket. A pesti evangélikus gimnázium az 1833-34. iskolaévről Petrovich Alexandernek ad bizonyítványt. A következő évben a pesti piaristáknál Petrovics néven szerepel, aszódi gimnázista koráiból származó füzetein és bizonyítványain, az 1836-38. Évekből Alexander Petrovics olvasható.

Innen Selmecbányára kerül az evangélikus líceum VI. osztályába. Itt verset ír Szeberényi Lajos nevű barátja emlékkönyvébe s ez alá Petrovich Sándornak, jegyzi nevét. Így szerepel az önképzőkör, a „Nemes Magyar Társaság” jegyzőkönyveiben is. Nevének ch-val írása, úgy látszik, szándékos. Bizonyosan magyarosabbnak érzi ezt az alakot s talán előkelőbbnek is, bár ismerve korán kialakult demokratikus felfogását, ilyen szándéka valószínűtlennek látszik.

Fellobbanó magyar érzése vezette a változtatásban, mert magyarságában sértik és támadják meg. Pánszláv érzelmű tanára magyar történelemből buktatja meg, holott maga is alig tud magyarul, a tót és magyar önképzőkör ifjúsága szinte ellenségként áll szemben egymással.
Mindez az alföldi „kunf’i”-ban, ahogy magát, büszkén nevezi, öntudattá izzítja magyarságát. Hirtelen lobbanó, makacs természete és elvhűsége már ekkor  megnyilatkozik s kitör minden célzásra, sértésre vagy támadásra. Sokszor végletesen is. Azt vitatják szlovák iskolatársai, hogy neve és vallása szerint nem magyar, köztük van tehát a helye: megtagadja szülővárosát és vallását is.

Itt a magyarázata azoknak a vitáknak, amelyek születésének helye körül folytak, s amelyeknek maga is alapot adott, amikor „Szülőföldem” c. verse alá Kiskunfélegyháza nevét írja. Ebben a gyökeresen magyar városban tölti gyermekéveit, s ezt tekinti szellemi szülőföldjének.

Selmecbánya után nevét már többnyire a magyarosabbnak vélt Pelrovich alakban találjuk, így katonai okmányain, Nagy Imréhez írt levelén (Gráz, 1840. ápr. 30), a verssorok alatt, amelyeket Pozsonyban, 1841. március 21-énír barátja, Török Gyula emlékkönyvébe, pápai bizonyítványán az 1841-42. évből, Bajzához írt levelében, amelyben néhány versét küldi el hozzá (1842). Köztük van „A borozó”, amely Petrovich néven jelent meg az Athenaeumban. Az a kis betűváltoztatás, amelyet nevében végzett, nem elégíti ki. Valódi és eredeti magyar nevet akar, amely jelképe hazafiságának és méltó a Magyar szó katonájához: a színészhez és költőhöz.

Már nagyon korán próbálkozik neve megmagyarosításával, ami egyúttal a múltjával való szakítást is ki akarja fejezni.

A sűrűn váltakozó álnevek között hamar felbukkan a Petőfi név, a költő családnevének magyaros fordítása, amelyhez természetes s mégis választékos ízlése vezette. Választhatta volna a Péterfii is, de ez ismert családnév volt, s ő eredetit akart alkotni, amely csak az övé, egyedül őt jelenti.
Tudtommal ez a névalak akkor valóban új volt. Jellemző a név írásmódja . és a régebbi álneveké is (-i végzet -y helyett) abban a korban, amely hemzseg a hazaffyas és ál-nemesi nevektől. (Ha az idegen névhez hozzátették az -y vagy – ffy végzetet, már ízig-vérig magyarnak hitték, így született meg Mayerffy, Kollerffy, a franciásan megpödört Zerffy és a többi.)

Petőfi a nép fiának vallja magát neve írásában is.
A márciusi ifjak, pl. Jókai, Vasvári stb. az ő példájára írják nevüket a demokratikus i-vel.

Abból az aránylag kevés feljegyzésből és levélből, amely a költő ifjúkorából fennmaradt, nem kapunk adatokat nevének megalkotására vonatkozólag, csak következtetni tudunk az okokra és a lelkifolyamatra, amely ide vezette. A Petőfi név megszületésének időpontját azonban körülbelül megállapíthatjuk. A legrégibb adat egy sárszentlőrinci volt diáktársának, Sárkány Sámuelnek megemlékezése.
A költővel pesti statisztálása idején (1839) találkozott. Petrovicmek szólította, de az komolyan így felelt: „Csalódik ön, én nem vagyok Petrovics.” Sárkány megütközve nézett ‘rá: „Ne tréfálj, Sándor!”
Erre ő félig tréfásan, félig komolyan így válaszolt: „De úgy van, barátom, én nem vagyok Petrovics, hanem Petőfi. Atyámmal keményen meghasonlottunk, – kitagadtuk egymást.” E szerint tehát a családjával való szakításnak, dacnak kell tulajdonítanunk a névcserét.

Sárkány adata azonban olyan korai és annyira egyedülálló, hogy valószínűtlen. Ferenczi Zoltán szerint az eset később történt, s csak a feljegyző képzelete helyezte előbbre. Nincs semi más adatunk, hogy a költő már ekkor Petőfinek mondja magát, ami furcsa is volna, hiszen ugyanekkor a színháznál Rónai néven szerepel. Ha az időpont mégis helyes, s a Petőfi név már ekkor felbukkan a költő agyában, csak futó ötlet lehet még.

A Petőfi név eddig említett első előfordulása 1842-ből való. 

A pápai diákévet követő szünet végén, októberben írja Szabadszálláson tett látogatásakor Hazámban című költeményét, amelyet Dunavecséről küld fel Bajzának. A vers az Athenaeum 1842. nov. 31. (54.) számában jelent meg, Petőfi Sándor aláírással. Itt olvashatjuk először nyomtatásban ezt a nevet, amely annyira ismeretlen és szembetűnően álnév volt, hogy — mint Petőfi írja később – Vörösmarty „a Petőfi név alatt valami régibb írót vélt rejtezni.” (Petőfi levele Szeberényihez, 1843.) Kecskemétről pedig ezt írja Bajzának: „Színésztársaim kételkednek, hogy én volnék az a Petőfi, kinek az Athenaeumban versei jőnek.” (1843. márc. 14.) Ügy látszik, még csak kipróbálja az új nevet, nem döntött még véglegesen mellette, mert éppen a Hazámban című vers megjelenése előtti napon (1842. nov. 2.) Szeberényihez Petrovich névvel ír levelet.

1843-ban Andor Diák álnéven benyújtja verseit Bajzához, aki még nem ismeri személyesen, hogy őszinte véleményét megtudja. Csak amikor a neves kritikus dícsérően nyilatkozik a versekről,” vallja be, hogy ő Petőfi. Bajza elismerő szavai szentesítik tehát mintegy a költő új, választott nevét, amelyre versei nem hoznak majd szégyent. Ettől kezdve leveleiben is Petőfi Sándor aláírást találunk.

A Petőfi név első megjelenésére azonban van egy jóval korábbi, eddig figyelmen kívül hagyott adat. A Petőfi-házban őriznek egy 1841. Augusztus 31-én Pesten kelt nyugtatványt Petőfi Sándor aláírással. (Kéziratterem,101. sz.) Szövege: “Nyugtatvány 6, azaz hat pengő forintról, mellyet verseimnek hat példányára előfizetési díj fejében fölvettem. Pest, ang. 31. 1841. Petőfi Sándor.”

Kettős érdekességű ez az adat: azt mutatja, hogy Petőfi már pápai diáksága előtt, színész korában megalkotta végleges költői nevét, s ezen tizennyolcéves korában ki akarta adni verseit.

Ha a nyugtatvány keltezését akarjuk ellenőrizni, nem sok támaszunk van, mert a költőnek éppen erről a néhány hónapjáról tudunk legkevesebbet. Azt is egy jóval később (1842. júl. 7) Szeberényihez írt adatokban meglehetősen szegény leveléből. E szerint 1841. nyarán szüleitől, Dunavecséről július 10. körül távozott. Onnan Pestre ment, ahonnan azonban, mivel ott „semmi kedvező szél nem fútt, nem is lengedezett”, tovább folytatta útját „á la Hübele Balázs” – mint tudjuk – a Dunántúlra, s Tolnában, Ozorán egy színésztársasághoz szegődött. Pesti tartózkodásáról semmi részletet nem tudunk. Az említett nyugta elárulja, hogy legalább szeptember elejéig ott volt. De hogy mit csinált; miből élt másfél hónapig, csak találgathatjuk.

Bizonyosan a színház körül lézengett, mint két évvel előbb, mert ott már ismerős volt, s alkalmi munkákból tengődhetett. Valószínűleg a színészek közül akadtak az előfizetők is a hat. példány verskötetre. A nyugtatvány hitelességét megerősíti különben, hogy a kiadás szándékáról tud az irodalomtörténet..

Ferenczi szerint Petőfi 1841 őszén gondol először arra, hogy kiadja verseit, amelyeket tolnai színészkedése alatt (?) írt össze. A füzetet magával vitte Pozsonyba, ahova október elseje után érkezett meg.
Wigand, könyvárusnál próbálkozott, de az nem adott semmit a versekért. Ekkor a füzetet Neumann Károly nevű barátjának ajándékozta, aki 1880-ban a Vasárnapi Újságnak küldte be. Itt jelentek meg Lanc versei címen ezek a költemények. (3G. sz.)

A Petőfi név megszületett tehát, most már tartalmat és értéket kellett neki adni. Csengése új és talán kissé mesterkélt is, A költő nem tudja magát véglegesen elhatározni mellette. 1842. július 7-én Szeberényinek küldött levelét tréfásan így írja alá:
(Jelenleg) Petrovics Sándor tanuló.
(Hajdan) Rónai színész,
(Jövőben) Sió színész és literátor.

A Sió név talán a Sándorral való alliterációja miatt is tetszik neki (mint később a Sólyom). Űgv látszik, mégis a Petőfi név mellett dönt, s az ezzel megjelenő verse végleg szentesíti választását. Űj nevére már büszke és féltékeny is. Mint. a Pesti Divatlap segédszerkesztője, 1844. október 27-én kérelmet intéz a lapban Benőfy úrhoz (Brujmann Sámuel arlói lelkész, versei jelentek meg a 40-es években): „Miután némelyek a névhangzás hasonlatánál fogva azt gondolják, hogy Benőfy én vagyok, a további zavar elkerüléséért igen lekötelezne Benőfy úr, ha e különben is álnév helyett mást szíveskednék választani.”
Benőfy azonban nem hajlandó erre, végül is Vahot Imre tanácsára kiteszi keresztnevét is, s azontúl Benőfy Soma aláírással adja ki verseit.

Petőfi neve is írói álnév, s az is maradt, mert a költő sohasem gondolt arra, hogy nevét hatósági engedéllyel megváltoztassa, noha költői nevét.használja hivatalosan is. (L. honvédtiszti kinevezéseit stb.) Az irodalmi közvélemény és a hír szárnyára kapja az új költő addig ismeretlen nevét és ez szentesíti a cserét. Ez elég Petőfinek, a hivatalos formaságokkal nem törődik.
A szabadságharc másfél éve alatt a Helytartótanács helyett a belügyminiszter engedélyez kb. 600 névmagyarosítást (nagy szám ebben az időben: a hazafias felbuzdulás jele), de Petőfi neve nem szerepel ezek közt sem.

Jellemző a korra, hogy nemcsak a költő önkényes névváltoztatását fogadják magátólértetődéssel, hanem azt kiterjesztik családjára is. 1847-ben kelt az a levél, amelyben Petőfi kéri Kovács Pált, a Hazánk szerkesztőjét, hogy a neki járó lappéldányt küldje öccsének, Petőfi Istvánnak, Palotára. „Mészároslegény az öcsém, de végtelenül szeret olvasni” — írja, s ebből a mondatából a szeretet mellett kiérezzük az őt annyira jellemző őszinteséget is: nem szégyeli öccse mesterségét. István későbbi irataiban, az 50-es évekből származó katonai ok mányain mindenütt a Petőfi nevet találjuk, habár nevét hivatalosan ő sem magyarosította meg soha.

Még érdekesebb az-a fordított jelenség, hogy a költő szülei fiúk nevét veszik fel utolsó eveikben, s amikor meghalnak (1849.márc. 21., és máj 17.) a halotti bizonyítványt Petőfi Mária, szül. Hrus, iliotve Petöfy István névre állítják ki, (Az anya nevét a halotti jelentésben tévesen Petőfimé, szül. Herst Máriá-nak írták, mivel egyik fiú sem volt otthon a forradalmi események miatt a halálesetkor.)

A költő fia, Zoltán is a Petőfi nevet viseli (1. szarvasi bizonyítványait). 1870-ben húnyt el, s 10 év múlva, 1880-ban a költő öccsével, Istvánnal kihal a család.
A név azonban nem.

A század utolsó éveiben (1886-93) azonban hatan veszik fel a már ragyogó fényű nevet, köztük 4 Petrovics, ill. Petrovits (Századunk névváltozásai).
Csodálkozunk, hogy a minisztérium ezt engedélyezte.
A Petőfi név ekkor már rég a halhatatlanságé.

Forrás: EPA02518 irodalomtörténet 1944_ 92 59-63/ KISEBB KÖZLEMÉNYEK, Petőfi nevéről. Kovalovszky Miklós

A kép Barabás Miklós rajza, 1845-ből

OLM