Dr. Berzsenyi Zoltán

Dr. Berzsenyi Zoltán sebész főorvos, kórházigazgató
(Lengyeltóti, 1882. 10. 23. – †Székesfehérvár, 1945. 01. 18.)

Budapesten végezte el az egyetemet, 1906-ban avatták doktorrá.
1920-1945 között a Székesfehérvári Szent György kórház főorvosa, kórházigazgató.
Az akkor igen modernnek számító intézmény alapítványi közkórházként működött, 5 osztály 120 ággyal látta el Fejér megye betegeinek gyógyítását.
A XX. század első nagyarányú fejlesztése az 1945-ben mártírhalált halt igazgató, Dr. Berzsenyi Zoltán nevéhez fűződik, aki 25 éven keresztül vezette a kórházat, szervező és fejlesztő tevékenységének köszönhetően új részlegekkel bővült az intézmény.

A Fejér Megyei Önkormányzat emlékére a Dr. Berzsenyi Zoltán Díjat alapította, amely  minden évben a Megyenapon kerül átadásra.
„A Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Berzsenyi Zoltán díja adományozható a megyei egészségügy területén hosszú ideje végzett kimagasló szakmai tevékenységért, a gyógyítás, vagy megelőzés terén jelentős eredményt hozó új eljárás, készítmény – vagy műszer kidolgozásáért, fejlesztéséért.”

Dr. Berzsenyi Zoltán egykori kórházigazgató 2001-ben posztumusz Székesfehérvár Megyei jogú Város Önkormányzatának Pro Civitate Díját kapta.

Dr. Berzsenyi Zoltán egykori kórházigazgató 2001-ben posztumusz Székesfehérvár Megyei jogú Város Önkormányzatának Pro Civitate Díját kapta.

Bronz mellszobra – Kocsis Balázs alkotása – a Fejér megyei Szent György Kórház udvarán áll, melyet 2001. április 24-én avatták fel.

További tisztségei:
egészségügyi kormányzói  főtanácsos, az Orvosi Kamara elnöke, a Fejér megyei és Székesfehérvári Múzeum egyesület tisztikarának választmányi tagja, a Hungaria Yacht Club 3-ik elnöke. Érdekességként: A HYC alapította (minden második évben való megrendezéssel)  a balatoni kékszalag versenyt, mely első ízben 1934. július 27-én került lefutásra.

Forrás: privát anyagok, fényképek

Linkek:

http://www.pantaleon.hu/cgi-bin/index.cgi?&&mode=content_view&content_id=553

http://www.fmkorhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=121:elismeresek-a-szent-gyoergy-napon-&catid=2:hirek&Itemid=42

http://www.fejer.hu/2013-3

https://www.kozterkep.hu/~/13126/dr_berzsenyi_zoltan_szekesfehervar_kocsis_balazs_2001.html

http://www.dstv.hu/tipp/berzsenyi-dij

http://duol.hu/hirek/kivalo-infektologus-fotos-1569012