A Varga Ottó által szerkesztett Aradi vértanúk albuma 1893-as, negyedik kiadásának borítója
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk kultusza és legendája már aznap elkezdődött, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a kivégzés helyére a gyászolók. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helységet bezártak.

A vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor, vagy emlékmű felállítására csak a kiegyezés után lehetett gondolni. Barabás Béla jogász, volt országgyűlési képviselő 1929-ben megjelent emlékirataiból ismert, hogy édesapja volt az első, aki egy kiszáradt eperfát és egy keresztet vitetett ki a kivégzés helyszínére. Az eperfa 13 ágára ragasztott cédulákra írták fel a tizenhárom vértanú nevét.[1] 1871-ben a vértanúk emlékének ápolását felvállaló Aradi Honvédegylet egy emlékkővel helyettesítette a kiszáradt eperfát. A vesztőhelyen ma látható obeliszket 1881-ben állították fel. Az 1932. évi ásatások során sikerült agnoszkálni azoknak a honvéd főtiszteknek a maradványait, akiket a bitófák tövébe temettek. A kivégzés tényleges helye eszerint a Maros egyik hídjától 250 méterre volt.[2] Miután 1867 júniusában létrehozták az első szoborbizottságot, végül 1890-ben egy emlékművet is avattak Arad városában.[3] Az aradi „Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeuma” az egyik legjelentősebb magyarországi szakgyűjteménnyé vált.[4]

Október 6-át a magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá, az aradi vértanúk emléknapjává nyilvánította Magyarországon és a magyarok által lakott területeken.[5]

* * *

A magyar köztudatban az alábbi mondatok sokáig mint hiteles, a vértanúk által kivégzésükkor

 valóban elmondott szavak éltek. A valóság az, hogy e mondatok később, stílusuk alapján a 19. század vége körül, ismeretlen szerző által elképzelt mondatok. A kivégzés napjáról számtalan, sok esetben a szemtanúk által lejegyzett feljegyzés és visszaemlékezés maradt fenn, azonban ezek egyike sem említi e mondatokat, szerintük a vértanúk némán mentek hóhéraik elé.

Nem idézi e mondatokat Gracza György: Az 1848–49-iki magyar szabadságharcz története című,[6] 1894-ben megjelent monumentális, öt kötetből álló munkája sem, aki pedig a kivégzés előtti éjszakát és a kivégzés napját percről percre, szemtanúk visszaemlékezéseit felhasználva közli.

A költött mondatok akár igazak, akár nem, megrenditöen szépek.

Aulich Lajos
(1793–1849) német, honvéd tábornok
„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”

Damjanich János
(1804–1849) szerb, honvéd tábornok
„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”

Dessewffy Arisztid
(1802–1849) magyar, gróf, honvéd tábornok
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”

Kiss Ernő
(1799–1849) örmény, honvéd altábornagy
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”

Knezić Károly
(1808–1849) horvát, honvéd tábornok
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”

Láhner György
(1795–1849) német, honvéd tábornok
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”

Lázár Vilmos
(1815–1849) örmény, honvéd ezredes
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”

Leiningen-Westerburg Károly
(1819–1849) német, gróf, honvéd tábornok
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

Nagysándor József
(1803–1849) magyar, honvéd tábornok
„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”

Poeltenberg Ernő
(1808–1849) osztrák, lovag, honvéd tábornok
„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”

Schweidel József
(1796–1849) magyar, honvéd tábornok
„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.” *

Török Ignác
(1795–1849) magyar, honvéd tábornok
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.” *

Vécsey Károly
(1803-1849) magyar, gróf, honvéd tábornok
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

Forrás: A tizenhármak