Az 1848-as kokárda, a mi kokárdánk
1848-ból származó pántlikás kokárda
175 év telt el 1848. március 15. óta. Egy emberöltőt általában 25-35 évnek szokás venni, ennyi idő alatt nő föl egy gyerek és lép szülőkorba. 175 év nagyjából 5-7 generációnak felel meg. A legtöbb családban már a déd-, ük-, vagy a szépszülőkről se tudnak semmit, nemhogy a 175 éve élt felmenők életéről. Igy voltam ezzel én is sokáig, de már jó ideje tudom, hogy családunkból így, vagy úgy – sokan részt vettek benne.
Akár ismerjük elődeinket, tetteiket, sorsukat a szabadságharcban, akár nem, feltehetően ők is részt vettek valahogyan benne, részesei voltak valamilyen formában.
A magyar nép, mi mindannyian tisztelettel emlékezünk ezekre az eseményekre, melyek Magyarország újkori történetét írták. Az 1848-49-es szabadságharc a modern nemzeti identitás egyik alapköve lett.
Idén Petőfi Sándorra emlékezünk, születésének 200-ik és a szabadságharc 175-ik évfordulója alkalmàból. Rövid élete alatt közel ezer verset írt magyarul, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, és az ismertebbeket sok más nyelvre lefordították.
Az Europán végigsöprő és a francia forradalom párizsi eseményeinek hatására készítette el Petőfi felesége, Szendrey Júlia az első kokárdát, majd a forradalom reggelén férje szíve fölé tűzte.
Petőfi naplójában maga meséli el nekünk, hogy hitvese milyen mélyen hitt a forradalom eszméiben, mennyire támogatta azokat. A költő március 17–18-i naplóbejegyzésében így ír a 14-i éjszakára visszaemlékezve:
„Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis feleségemmel, ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni, mert az határozottal állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap…, hátha holnapután már késő lesz!”.
Ez valóban így lehetett, hiszen ismert, hogy míg március 13-án Petőfi a Nemzeti dalt írta, Júlia nemzeti színű fejkötőt varrt magának, ezen az estén készülhetett a rózsába fűzött trikolór, a kokárda is.
Március 15-ének estéjén a Bánk bán előadása során Jókai Mór beszélt e jelkép értelméről az összegyűlt tömegnek.
„Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától.
E három szín képviseli a három szent szót:
szabadság, egyenlőség, testvériség.
Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol!“
„Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza kellett menni. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda; a Nemzeti Kaszinó urainak paletot-ján kezdve, a napszámos darócáig, s aki köpönyegben járt, az a kalapjára tűzte.”
Link: Jókai Mór: A tengerszemű hölgy IX. fejezet: Az a nő, aki együtt jön velem.
Gyorsan elterjedt a kokárdaviselés a szabadságharc idején, s viseljük azóta is, március 15-én a forradalom bátor hőseire emlékezve.
Petőfi születésének 150. évfordulója alkalmából Tolcsvay László 1973-ban megzenésítette a Nemzeti dalt, amit még aznap este eljátszottak a Vár Klubban.
Az 1981-es Illés koncerten Tolcsvayék előadásában hallottuk ezt a Nemzeti Dal-t, velem együtt.
A Nemzeti Dal az 1981-es koncerten
Büszkén tűzzük szívünk fölé a kokárdát az idei nemzeti ünnepen is, hiszen az évszázados történelmi hagyományt követő pántlikás szalagcsokor viselésével mindannyian a forradalom hőseire emlékezünk!
Oppel Lea Marianna
Kiegészitő források: