Berzsenyi Dániel magyar költő
(Egyházashetye, 1776. május 7.  –  † Nikla, 1836. február 24.)

Az idei nagy Családi Talákozó alkalmával a költö 239-ik születésnapjára emlékezik majd  az Egyházasberzsenyi Berzsenyi Család

Berzsenyi Lajos a költő atyja (1744-1819) Sopronban tanult. Az országgyűlésen 1764-ben mint jurátus volt jelen. Pesten 1768-ban ügyvédi oklevelet is szerzett, de nem vette hasznát. Inkább gazdálkodott, vadászott és a klasszikus műveket olvasgatta, önérzetes, hajlíthatatlan, a nemesi kiváltságokra féltékeny férfi volt. 1770-ben Thulmon Rozáliát, Thulmon Pál és Sólyom Erzsébet leányát hozta feleségül Somogyból Nikláról.

Egyetlen fiuk, Berzsenyi Dániel (szül. 1776. május 7.)
eleinte gyenge, beteges volt. Ezért az apa maga tanította s csak 14 éves korában vitte fel Sopronba, a líceumba. Erős evangélikus környezetben nevelkedett. A fiú Wittnyédy János kerületi felügyelő (neje Unger Terézia, „a férfiúi elmével bíró asszony”), Alsókáldi Káldy János özvegye, Enessey Rozina, Perlaky Gábor püspök és neje Ács Katalin voltak a keresztszülei. Mikor Sopronba jött, Kis János akkor (1790) alapította a Magyar Társaságot. Mint alsóbb osztályú ennek még nem lehetett tagja, de így is nagy hatással volt reá. Az iskolai fegyelmet nehezen tűrte:
„Sopronban magam tizenkét németet megvertem és a város tavába hánytam” – írja később Kazinczynak. Inkább csak azt tanulta, amihez kedve volt. Később bevallja: „Nekem oskolai tudományom nincs; mikor nekem még tanulni kellett volna, már én akkor Horáccal és Gessnerrel társalkodtam; korán nagy tárgyak ragadták el figyelmemet, én azt többé kisebbekre függeszteni nem tudtam.”
A háború hírére 1793-ban katona akart lenni. Apja hazavitte, majd visszahozta. De most sem volt maradása. Már 1795-ben búcsút vett Soprontól. Wietoris igazgató azt jövendölte, hogy gazda vagy patvarista lesz belőle. Berzsenyi Dániel csakugyan gazdálkodni kezdett, de a könyveket sem hagyta. Szigorú apja eltiltotta a poétáktól, ezért éjjel, titkon olvasta Horatiust.
1799-ben megnősült, Dukai Takách Ferenc egyházfelügyelő leányát, Zsuzsannát vette nőül. Hrabovszky György kissomlói lelkész eskette őket és a kissomlói evangélikus árvaház növendékei nászversekkel üdvözölték a fiatal párt.
Mint fiatal házas látogatta meg Berzsenyi nejével Kis János lelkészt Kővágóőrsön, akit még Sopronból ismert. A szép fiatal feleség szőlőjét nézték meg a Balaton partján. “Ámbár csaknem egy egész napot töltött velem – írja Kis János – mégsem vetetett legkevesebbet is észre, hogy benne tudomány vagy éppen lángész lakik.”
Nősülése után Dániel Sömjénbe, anyai birtokára költözött át és 1808-ig itt gazdálkodott. Apja szigorúságát Hetyén nehezen tűrte, amint Kazinczynak írja: „Apám engem nem ismert. Szilajságomat nem mérsékelni, hanem zabolázni akarta. Az ő háza nekem Munkács volt, melyet el is hagytam.” Sömjénben ma is mutogatják a szőlőhegynek azt a pontját, ahol legszebb ódáit írta. Itt egészen Kis János közelébe került, aki ekkor már Nemesdömölkön volt lelkész. Berzsenyi buzgó hallgatója volt papjának, és fiának, Farkasnak születésekor komának is meghívta. „Káldy Pál táblabírónál, „egy jókedvű, élénk eszű és olvasni szerető férfiúnál” is sokszor találkoztak. Alig múlt el hét, hogy együtt nem lettek volna.
Kis János többször írás közben lepte meg a komáját. Látta, hogy írott papírlapokat hidart az asztalfiókba. Nem akarta elárulni, hogy verseket ír. Egyszer azonban 1803-ban néhányat mégis elvitt Kis Jánoshoz Dömölkre. „Márcsak megvallom komám uramnak, úgymond, hogy egy időtől fogva versírással bíbelődöm; nézze által ezeket s mondja meg, ha mehetek-e valamire?“
Köztük volt a „Bomlásnak indult hajdan erős magyar” ódája is. El lehet gondolni a dömölki pap elragadtatását, midőn ily váratlanul korának még európai viszonylatban is legnagyobb óda költőjét fedezte fel. Kis János adta át Berzsenyi verseit Kazinczynak és csakhamar több kiadásban is megjelentek. Az egész ország ünnepelte a nagy költőt. A nagy Széchenyinek is ő lett a kedvelt költője, akinek verseit könyv nélkül tudta. Gróf Festetics György 1817-ben midőn Berzsenyi Keszthelyre kocsin jött a helikon ünnepekre, hajadon fővel futott ki elébe az utcára. Wimmer Ágoston a felsőlövői pap németre fordította verseit, hogy a külföld is megismerje.
Berzsenvi ekkor már Somogyban Niklán lakott. 1808-ban írta „Búcsúzás Kemenesaljától” című remek költeményét.
Vallásos érzésének erejét és mélységét mutatja „Fohászkodás” című felséges himnusza, „A religiók eredete és harmóniája” című értekezései is. Kis Jánossal való barátságát „Kishez” című szép ódájával örökítette meg. Hasonló emléket állított unokahúgának Dukai Takách Judit költőnőnek is. Kedves, népszerű versei még; „Életfilozófia, A középszer, A közelítő tél”. Hatalmas ódáiról pedig jól mondja egyik újabb bírálója:
„Templomi érzés tölti meg az olvasók lelkét ódáinak fenséges magasságában.”

Niklán a a gazdálkodás sok bajjal járt. Korán elbetegesedett és Kölcseynek bírálata is elkeserítette. 1819-ben a fiait, Farkast és Lászlót felhozta Sopronba, a líceumba és maga is itt lakott velük. Beteges, kedvetlen volt. Kis Jánost is ritkán látogatta meg. Csak a színházban és néha a Rózsa kávéházban lehetett látni. Mikor Kis János 1829-ben az egyházakat látogatta Somogyban és Sörnyén Thulmon Pál vendége volt, Berzsenyit is idehívták. El is jött és jó kedvvel töltött komájával egy napot. Kezdett megnyugodni, amint Kazinczynak írta:
„Az embereknek gonoszsága nem egyéb, mint gyarlóság, bolondság. Mióta ezt látom, békés vagyok magammal s az emberekkel s nyugalmam tökéletes.”
Az Akadémia 1830-ban rendes tagjának választotta, ennek egyik ülésén találkozott vele Kis János utoljára. 1836. február 24-én halt meg.
A fiatal vései pap, Horváth József mondott felette beszédet és verses búcsúztatót. Péld: 3. 13-18. verse alapján bizonyítá:
„Boldog ember, aki megnyeri a bölcsességet. Mert ennek van ígérve: napoknak hosszúsága, gyönyörűségek utain járás, gazdagságok és tisztesség, örök boldogság.”

Művészi mellszobrát már 1849-ben helyezték el a Nemzeti Múzeumban.
Somogy megye 1860. június 14-én állított emlékoszlopot a niklai temetőben, ahol Székács József, „az ország papja” mondott nagyhatású beszédet Csel. II 4-8. v. alapján Berzsenyit, mint „az emberiség ős vágyainak legavatottabb tolmácsát” jellemzi.
A százéves jubileumra 1876-ban Hetyén a költő szülőházát jelölték meg emléktáblával, ahol az emlékbeszédet Nagy Károly hegyeskissomlói lelkész mondta. 1900-ban Szombathelyen állítottak a költőnek művészi szép ércszobrot.
Forrás: Wikipédia, Payr Sándor: Az Egyházasberzsenyi Berzsenyiek