A Berzsenyi Aranykoszorús Kötet 2016 Díj ünnepélyes átadása

Június 10-én, pénteken adtuk át a Berzsenyi Aranykoszorús Kötet 2016 Díjat Rakovszky Zuszsànak. Posztumusz elismerésben Füle Lajos részesült. A díjazott köteteket Vágó Sándor tanár úr méltatta. A laudációkat itt közöljük.
Rakovszky Zsuzsa dedikàl

vágó_sándor_füle_tamással

Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötetének méltatása

Az Egyházasberzsenyi Berzsenyi Családi Egyesület minden évben az előző év legnépszerűbb és legkiválóbb verses kötetét elismerésben részesíti. Idén a Berzsenyi Aranykoszorús Kötet címet Rakovszky Zsuzsa nyerte el Fortepan című művével.

A Fortepan eredetileg egy internetes fotóarchívum, mely Magyarország 20. századát mutatja meg megőrzött és fölajánlott fotókon egészen a rendszerváltás koráig. A Fortepan emlékek gyűjteménye, alkalmas nosztalgiázásra; arra, hogy szembenézzünk a múlttal vagy keressük azt a rég átváltozott valakit, akit pont úgy hívtak pár évtizede, mint most minket. A Fortepan fotói bennünk élnek, belénk égtek; elsüllyedt múltunkra, a rég kicserélődött sejthalmazra, lelkünk titkos tájain mégiscsak megőrzött egykori énünkre találhatunk, ha nézegetjük.

A Fortepan most már kötet is. Fontos nekünk. A Fortepan a költőnőben, Rakovszky Zsuzsában él, a fotókon megörökített tárgyak az ő múltját is jelentik. Lelkének elveszett darabjait rakosgathatja össze az, aki eszközként használja a múltidéző fényképnézegetést. A költő pedig, mint különösen érzékeny teremtés, így tesz, a nosztalgiázó-ráismerő időtöltésnél sokkal többet fedez föl egy ilyen világhálós fényképgyűjteményben. A változás, valaminek végletes, végleges elmúlása az, amivel szembesülnünk kell a kötet olvasása során. A szembenézést, mi befogadók, ugyan nem kapjuk feladatként az alkotótól, mégis titkos és ősi kényszer visz rá minket, hogy generációk; szüleink és gyermekeink sorsát átérezve saját tragikumunkkal szembesüljünk, azt pedig modern Gilgamesként, sírva és gyászolva, az emberiség közös sorsaként megélve, elviseljük. Eközben pedig különös kegyetlenségnek kell tekintenünk azt, hogy Isten léte posztmodernnek nevezett modern világunkban már csak kérdőjeles. És a biztos nemhez képest, már e kérdőjelesség elfogadása is különleges adomány a korral bölcsebbé váló ember számára.

A Fortepan című kötet nem a fotógyűjtemény ihlette versekkel indul. A mű első fele előkészíti és befejezi azt, amit a Fortepan-ciklusban olvashatunk. Lelkileg felkészít a szemérmesen, tárgyiasan induló, majd lírai önvallomássá alakuló létösszegző ciklusra, melynek kulcsszavai, motívumai Rakovszky Zsuzsa korábbi költeményeiből oly jól ismertek. Igen, ezek is mind az elmúláshoz kapcsolódnak, ám csak létünk végességére mutatnak rá, és nem annak értelmetlenségére. Az idei díjazott költeményeiben a haláltudat nemcsak a befelé fordulást biztosító, édes depresszióként jelenik meg, hanem az ismeretlen felé haladás bizonyossága és az annak elérése utáni bizonytalanság találkozása nyomán kialakuló feszültségként is.

A bizonyosság és a bizonytalanság összeütköztetése, a múlt és jelen párviadalának ábrázolása, a sorsunkban bekövetkező végzetes hiba megtalálásának szándéka végig ott van a kötetben. Hogy tudatos-e a szándék, az számomra egyértelmű. A klasszikus szonett- és balladaforma megjelenése (persze modern tartalommal), a jambikus sorok, a költőelődökhöz kapcsolódó reminiszcenciák mind a múltra, a múlt szándékolt kutatására utalnak. A Fortepan-ciklus a bennünk élő, énünket kialakító és azt formáló 20. század lírai ábrázolása, ugyanakkor annak befejezése jövőnket, közös jövőnket, minden ember egyszerre biztos és bizonytalan közös jövőjét mutatja meg. Ennek kifejeződését jelenik meg a mű zárlatában: „Mikor már nincsen arcom és nevem,/a parton, hogyha kérdezik, ki voltam,/korlát, ecetfa, árnyék, felelem,/halványuló képek sora, írás a porban.

Tárgyak és tárgyiasság, valamint az ebből kibomló elvont, de nem ítélet nélküli sorok, sőt metafizika; hétköznapi metafizika vagy metafizika a hétköznapokban – ki, hogy gondolja – ezek jellemzik leginkább Rakovszky Zsuzsa költészetét. Az ellentétek okozta feszültségből kifejlő művészi hatás pedig, ha e díjátadó ünnepség kapcsán aktualizálni akarunk, magát Berzsenyit idézi. Berzsenyi Dániel romantikus lelke és üzenete olyan ellentétben állt klasszikus metrumaival, hogy nem is értjük, hogyan tudta a költő lelke mélységeinek és indulatai magaslatainak megnyilvánulásait a szabályozott versformákba önteni.

A kettősség feszültsége és az abból következő művészi erő jellemzi Rakovszky Zsuzsa költészetét is. Modern tárgyias hiperrealizmusa és a világhálós Fortepan ihlette narráció áll ellentétben az emberi lét legfontosabb kérdésének és az ahhoz kapcsolódó bizonytalanság okainak kutatásával.

Ám ne gondoljuk, hogy a Fortepan kötet választ ad létünk nagy kérdéseire. Nem kapjuk meg a végtelen fogalmából fakadó biztos tudást, de a nagy NEM-et sem. Nem feladat, de kényszer, hogy a kötet olvasása után közös, nagy, virtuális képnézegetésbe kezdjünk. Lássuk a költőnővel együtt „a tojás – és krumplihéjjal teli, fedetlen szemetesvödröt”, érezzük a „rántottcsirkeszagot”, simítsunk végig ujjainkkal a „padlókefe kopott sörtéin”, hallgassuk meg újra régi kedves slágerünket, álmodjunk egy nyaralóhely kopott villáinak egykori lakóiról! Próbáljuk megfejteni az IDŐ nagy titkát! E képnézegetés után pedig figyeljünk a „Nagy generáció” nemzedékére! Sokat láttak, sok mindent megértek; ők aztán tudják, mi az a változás. Rakovszky Zsuzsa a végzetes változás idejét kutatja kötetében, azt a pontot, pillanatot keresi, amikor halálos döfést kapott biztos alapokra támaszkodó létünk. Szomorúsággal és hiányérzettel teli sorai nem vigasztalnak, mert a költő nem hazudhat. Nem víg a Rakovszky-vers, de a kérdezés, azaz a gondolkodás jogáról biztosít minket. És ez nagy dolog a modern művészetben, de még a bölcseleti tudományokban is. Ott van például a ma is igen népszerű szellemi irányzat, a Bécsi Kör filozófiája, mely a 20. század elején ki is mondta, hogy nincs értelme metafizikai gondolatsort indítani.

A Fortepan alkotóját, a fényképeket szemlélő, a világot pedig költői képekben is látó Rakovszky Zsuzsát mint igazi művészt azonban a modern kor dogmái nem korlátozhatják. Szelleme okokat keres, lelke pedig lírai kifejezési formákat. Tárgyai pedig most is használatban vannak, kiindulási pontként használjuk azokat a nagy elidegenedés korában, a végzetesen eltört valami utáni kutakodás során. Köszönjük Rakovszky Zsuzsának e kiindulási pontokat, köszönjük kötetét és művészetét.

 

Az Egyházasberzsenyi Berzsenyi Családi Egyesület posztumusz elismerését megkapó Füle Lajos méltatása

Füle Lajos posztumusz kapja Ének a cseresznyefáról kötetéért az Egyházasberzsenyi Berzsenyi Családi Egyesület elismerését. Nekem külön megtiszteltetés, hogy abban az iskolában – a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban – taníthatok most, ahol ő érettségizett a II. világháború idején. Az 1925-ben született költő 1936-tól 1944-ig tanult a ceglédi gimnáziumban. A nyolc év alatt végig kitűnő tanuló volt, és minden évben kapott úgynevezett „kitüntető díjat” jutalomkönyvvel. Bár műszaki érdeklődésű volt, évekig vett részt aktívan az irodalmi önképző kör munkájában. Verseket írt, és beszédeket is iskolai ünnepélyekre. Emellett népdalt gyűjtött, majd publikálta is azokat az iskolai évkönyvben, valamint fordított latinból. Nowowiejski lengyel költő latin verseit ültette át magyarra. A gimnáziumi évek után a Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet. Mérnökként – hivatalos munkáját hiánytalanul ellátva – és családapaként is Isten szolgája maradt, és hű szolgaként szorgosan írta vallomásos költeményeit. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy évtizedeken át nemcsak verseivel, hanem missziói gondnoki munkájával is Isten országát építette.

Füle Lajos nem modern költő. Legalábbis alapvetését tekintve semmiképpen sem az. Eszközeit tekintve azonban nem áll távol a modernnek nevezett költészettől. Keresztyén alkotó, tehát azon kivételek egyike a magyar 20. századi költészetben, akik még biztos alapokat hoztak magukkal otthonról a lét romlatlan megéléséhez és időnkénti elviseléséhez, és a majd századnyi élet, a huszadik század mind megannyi sorscsapása is kevés volt ahhoz, hogy alkotónk hite megrendüljön. Füle Lajos 90 évesen, 2015. április 19-én hunyt el.

Költeményeiben leginkább a megtalált Isten képe jelenik meg. A keresés csak ritkán, és ha meg is jelenik, az nem a hitét vesztett művész kétségbeesett kapkodása, kapaszkodása, hanem a nemzet- és felekezeti társainak feladatot adó alkotó üzenete. Az eleve elrendelésben nyugalmát megtaláló alkotó nem is tehet mást, szolgálja Isten ügyét és köszönetet mond.

Ma úgy gondolják sokan, hogy a vallásos költészet túl egyszerű a világ bonyolultságának leírásához. De föltehetjük a kérdést: Tényleg olyan bonyolult a modern kor világa? Csak azért, mert a modern ember elvesztette a biztos kapaszkodókat, ne gondoljuk, hogy világa összetettebb lett. A modern kor beköszönte előtti ember Isten teremtett, színes világában élt. Rácsodálkozása, köszönetmondása a végtelen előtt leboruló, alázatos ember Isten előtti tisztelgése volt. Arcát ez az ember Isten fényes arca felé fordította, és hagyta, hogy az őstudás irányítsa lépteit, ecsetjét vagy pennáját. Ne felejtsük, hogy a „lelki szegénység” nem egyenlő a szellemi szegénységgel! Mi, modern emberek, gazdagabbak vagyunk számos lelki defektussal, félelemmel és kínnal. De szellemünk vajon gazdagabb-e a régmúlt időket ősi rend szerint élő ember szelleménél. Egyáltalán tudjuk-e még, hogy mi az az ősi rend vagy őstudás?

Füle Lajos még tudta. Idejéből, a modern korból kiesett embernek is nevezhetjük, ám hasznos munkássága, élete bizonyítja, hogy nem mikszáthi hős ő.

Az ilyen költő költészete nem csupán önkifejezés, sokkal inkább eszköz: az ima, az elmélyülés, a felekezeti cselekvés egyik eszköze. Nála a tárgyak is szolgálnak. A kis sámli allegóriává válik. A tükör előtt sem kell sokáig várnunk, rögtön saját lelkünkkel szembesülünk. Költészetének legfontosabb tárgya pedig mi más lehetne, mint a Biblia. Isten Igéje a költő művészetében egyszerre tárgy, ihletforrás, kitartást nyújtó erő és igazodási pont.

Karrintson a képre: