Konferencia a tudomány és a kultúra jegyében

Hirado
Forrás: Regman Karola – Keszthelyi TV

Berzsenyi Gazda Konferenciát szerveztek szerdán Keszthelyen a Georgikonon.

Berzsenyi Dániel születésének 240. és halálának 180., valamint a Georgikon tanintézmény megnyitásának 215. évfordulója szolgáltatta az apropót a rendezvényhez. Az érdeklődők a délelőtt folyamán előadásokat hallgathattak az ódaköltő és Festetics György kapcsolatáról, valamint a korabeli és jelenlegi gazdálkodási formákról. Délután a Majormúzeumba és Szendrey Júlia emlékházához is ellátogattak a résztvevők.

A balatoni gazdálkodás, oktatás és kultúra volt a témája a Pannon Egyetem Georgikon Karán megrendezett Berzsenyi Gazda Konferenciának. Az egyetem a Majormúzeummal és az Egyházasberzsenyi Berzsenyi Családi Egyesülettel karöltve szervezte meg az eseményt, ahol a dékáni köszöntő után az agrártudomány, az irodalom, és a gazdaság témakörében hallgathattak előadásokat az érdeklődők. A konferencia apropóját a Berzsenyi Családi Egyesület által meghirdetett Berzsenyi Év 2016 adta.

„Azért szerveztük meg idén a Berzsenyi Gazda Konferenciát itt Keszthelyen, mert az Egyházasberzsenyi Berzsenyi Családi Egyesület alapította Berzsenyi Év 2016-nak több apropója is itt van. Az ódaköltő születésének 240-ik, halálának 180-ik évfordulója. Mint tudjuk, ő is nagy gazdálkodó volt, úgyhogy többek között emiatt is.” – tájékoztatott Oppel Lea Marianna, a Berzsenyi Családi Egyesület elnöke.

Emellett a Georgikon megalapításának az évfordulóját is ünnepli idén az intézmény, hiszen 215 évvel ezelőtt szántott József nádor az aranyekével először a major területén. Festetics György, az iskola létrehozója és Berzsenyi Dániel szoros kapcsolatot ápoltak egymással. Itt, a Festetics kastély parkjában szervezték meg 1817-ben először a Helikoni Ünnepségeket, amelyeken maga az ódaköltő is részt vett. Berzsenyi korábban felvetette egy irodalmi központ megvalósításának lehetőségét, ekkor azonban a gróf már érlelte magában egy értelmiségi összejövetel megszervezését.

„A két ember között személyes kapcsolat is volt, és levelezés útján is tartották a kapcsolatot, valamint Berzsenyi több verset írt, egyrészt a Festetics családhoz, Festetics Györgyhöz, magához kettőt is, és Keszthelyhez is. Talán a legszebb keszthelyi verseket Berzsenyi írta a magyar irodalomtörténetben.” – mondta Dr. Cséby Géza, író, költő, irodalomtörténész.

A Berzsenyi Családi Egyesület a jövőben is szeretné folytatni a Berzsenyi-hagyomány ápolását, ennek érdekében szervez előadásokat és kiállításokat, illetve idén adták át először a Berzsenyi Aranykoszorús Kötet díjat is.

Regman Karola – Keszthelyi TV

Galéria: Katt ide!

A konferenciáról szóló riport a 8:45 percnél kezdődik: Sajnos a link jelenleg nem müködik.

Link: itt volt:
http://tvkeszthely.hu/kronika_videok/new_hiradok/H20160825.mp4?_=1